Rottenburg am Neckar

Rottenburg am Neckar

Stuttgart közelében számtalan festői kisváros található, ezek egyike Rottenburg am Neckar. Fő látnivalói a főtéren lévő Szent Márton katedrális, valamint a Neckar-völgyre nyíló panoráma miatt a Wurmlinger-kápolna. A Neckar-völgyi kerékpárút ideális az aktív sportok kedvelőinek, egyike leghíresebb kerékpárutaknak, amelyikek átszelik az óvárost. A Svájcig tartó festői 275 km hosszú kerékpárutat a közelmúltban adták át.

Rottenburg am Neckar legjobb látnivalói

Szent Márton katedrális

Az óvárosban a Markplatz 3 szám alatt található a Szent Márton katedrális, amely a piactér egyik legszembetűnőbb építménye, de a téren számtalan, legalább 800 éves épület sorakozik. A templom helyén már 1280-ban épült egy kápolna, amelyet Szent Mártonnak szenteltek fel. Szent Márton a székesegyház és az egyházmegye védőszentje. Építése több ütemben zajlott, és az 1600-as évek derekán történt tűzvész miatt jelentősen fel kellett újítani – kijavítani a boltozatát, és a pilléreit is meg kellett erősíteni. Később barokk stílusban fejezték be 1655-ben, de sikerült megőrizni a korábbi aszimmetrikus alaprajzát. A katedrális gyönyörű hangú, összesen 12 haranggal rendelkezik. A katedrális tornyába (1486.) sajnos nem lehet feljutni, mivel az út a harangláb közepén keresztül vezet. Az Egyházmegyei Múzeuma jelentős egyháztörténeti gyűjteménnyel rendelkezik.

Wurmlinger-kápolna

Wurmlingen Rottemburg egyik kerülete, amelyet a lenyűgöző panoráma miatt érdemes felkeresni. A mászás kissé megerőltető lehet, de felülről a Neckar-völgy és az Ammertal látványa megéri a fáradtságot. A környék népszerű kirándulóhelye az idilli fekvésű Wurmlingen Kapellenweg, a Szent Remigius kápolna, amelynek román kriptája a 12. század elejéből való, míg a ma is látható kápolna az 1680-as években épült.

Kerékpáros zarándokút a St. Meinrad ösvényén

A Sülchenkirche előtt a parkban áll Szent Meinrad szobra, akit a vendégszeretet mártírjaként emlegetnek. A templom Rottenburgban a Karmelitastrasse 9 szám alatt található. A Rottenburg felöl induló, közelmúltban átadott új kerékpáros zarándokút keretében lehet a festői 275 km hosszú útvonalat megtenni.

Az út először a balingeni Szentlélek-templomhoz vezet, majd onnan a Beuroni Főapátság kolostoráig lehet eljutni. Majd több szakaszt megtéve halad az útvonal Svájc irányába a fishingeni kolostorhoz, és tovább a Zürichi Bodeni-tóhoz. Az utolsó szakasz keretében a meredek Etzel-hágón keresztül lehet a Szent Meinrad zarándoktemplomhoz feljutni. Közben csodálatos panoráma nyílik a 954 m magas Hulteggre és a 950 m magas Etzel-hágóra.